A borospohár mítoszok: Tényleg számít a forma?

A borospoharak világa olyan, mint a fine dining étlapja: az ember érzi, hogy valószínűleg fontos lenne tudnia, mi micsoda, de közben egy halk kis hang hátul a fejében azt suttogja: „Ez most tényleg számít, vagy csak jól hangzik?”

A borkultúra egyik legnagyobb kérdése régóta az, hogy számít-e a borospohár formája, vagy csak azért gyártanak ennyi fajtát, mert az üveggyárak is szeretnének pezsgőt inni év végén. Nézzük meg tehát szakmai alapossággal, de némi egészséges iróniával: tényleg ég és föld a különbség, vagy csak marketing?

Első mítosz: „Minden bornak megvan a saját pohara.”

Ez igaz is meg nem is. Tény, hogy a különböző borfajtákhoz különböző formájú poharakat ajánlanak – de ne gondoljuk, hogy ha a villányi vöröset véletlenül fehérboros pohárból kortyolod, a sommelier-k titkos társasága azonnal rád uszítja az ízlésrendőrséget.

A vörösboros pohár általában nagyobb, öblösebb, mert a vörösborok aromái így jobban tudnak „lélegezni”, kibontakozni. A fehérboros pohár kisebb, karcsúbb, mert a fehérbor hűvösebben fogyasztandó, és nem akarjuk, hogy idő előtt kioldódjon belőle minden finom illat. A pezsgőhöz meg jön a flőte, mert ugye a buborékok útját szépen irányítja felfelé. Mindez logikus.

De most őszintén: ha egy nyári kerti partin a kezünkbe nyomnak egy testes cabernet-t egy vizespohárban, visszautasítjuk? Ugye, hogy nem.

Második mítosz: „A pohár formája befolyásolja az ízérzékelést.”

Ez már bonyolultabb kérdés. A profik esküsznek rá, hogy a pohár formája irányítja, hová kerül a bor a nyelven, és így különböző ízlelőbimbókat ingerel. A burgundis pohár például úgy tereli a bort, hogy először az édes ízeket érzékeljük, míg egy hosszúkásabb pohár inkább a savanykás jegyeket emeli ki.

Ez persze csodálatosan hangzik, de itt két fontos dolgot kell megjegyezni:

1. Az átlagember ebből jó eséllyel semmit sem vesz észre.

2. Egy második pohár után végképp minden ugyanoda kerül.

Tehát: ha borfanatikus vagy, érezhetsz különbséget. Ha egy fárasztó nap után szeretnél egy kupica bort, mindegy is, hogy miből iszod, amíg az nem műanyag.

Harmadik mítosz: „A borospoharak külön világa a kifinomult ízlés csúcsa.”

Nos, ez részben igaz, részben PR-fogás. A borospohár-gyártók (név nélkül, de tudjuk, kik ők) zseniális érzékkel alkották meg azt a marketinggépezetet, amelyben az ember hirtelen úgy érzi, hogy minimum 12-féle pohárkészlet kell ahhoz, hogy komolyan vehesse magát. Burgundi, bordeaux-i, riesling, prosecco, sherry, portói, rozé — mindhez más. Egy idő után a vitrinedben már több üveg lesz, mint a borospincédben.

De a lényeg: ha szereted a bort, az már önmagában kifinomultság. Egy jó baráti társaság, egy jó beszélgetés, és egy egyszerű, egységes pohárkészlet is bőven elegendő a boldogsághoz.

Számít a pohár formája? Igen. Mindig? Nem.

Tény, hogy a megfelelő pohár ki tudja emelni a bor legszebb tulajdonságait. De ha egy hűvös nyári estén a teraszon ülsz, és a kedvenc rozéd éppen csak egy mustáros pohárban van kéznél, nem kell bűntudatot érezned. A bor szereti, ha nem vesszük magunkat túl komolyan.

A legfontosabb szabály: az igazi borélmény nem a pohár formáján múlik, hanem azon, kivel iszod.

És persze, hogy töltsenek újra.